Kedves Szandra!
Tudod a régi találkozónk ami a *** utcában zajlott egy nagyon kedves emlékem volt. Olyan jó fej voltál és annyira feldobtad a napomat, hogy szárnyaltam tőle hetekig és kerestem a társaságodat, de te valahova eltűntél. Amit viszont a Zsolnainál kaptam tőled az felér egy vereséggel. Nem szóltam be ott és akkor, és nem veséztem ki, hogy most mi a ménkű történt veled. Láttam, hogy igen nagy lehet a baj és mivel van nekem is elég problémám nem keresek újakat. Az hogy nem engedted a melltartódat levenni, nekem azt jelentette azonnal, hogy neked fogalmad sincs, hogy mi már találkoztunk és önfeledten viháncoltunk egyszer. Az hogy mindent hirdetsz és Én mindenre vevő vagyok, aztán egy gyorsan elsütött fegyverrel távozok, hogy neked legyen időd telefonálni ez nem egy jó felállás. A telefont illik ilyenkor kikapcsolni! A kifogásolt találkozón kedves Szandra olyan mogorva és gondterhelt voltál, hogy nem is tudtalak az apátiából kihozni, bárhogyan is próbálkoztam. Szóval, a jókedvű pillangóból valaki egy menekülő utcalányt csinált. Őszintén sajnálom Kedves Szandra! Mivel nem tanító vagyok, hanem csak szórakozni járok ezért valószínűleg nem találkozunk többet. Tényleg nem lekezelő és bunkó vagy, ezt soha nem írtam rólad, csak valaki elrontotta benned az édes életet, de az nem Én voltam, és ezt neked kell helyrehoznod. Béla
